Ha megkérdeztek egy Németországban élő magyart, hogy melyik ételek hiányoznak neki a leginkább otthonról, akkor általában elég hamar szóbakerül a jó kis magyar túró. Én például a sült túróért nem vagyok oda, de a cukros túró, vagy egy jó túrótorta már annál inkább ínyemre való. Szerencsére van felénk is egy lelőhely, ahol a magyarhoz hasonló túrót és tejfölt lehet kapni, ez pedig az orosz bolt. Mivel január óta teljes állásban dolgozom, sokkal kevesebb időm maradt sütögetni, de főképp utána még fel is tenni a receptet. Ezt a sütit úgy sikerült elkészítenem, hogy hétfőn bevásároltam, kedden megsütöttem, szerdán lefotóztam, aztán most, egy hónap múlva (hogy beteg vagyok) rászántam magam, hogy feltegyem a receptet. Kisgyerekes anyukák most biztos megmosolyognak, hogy nekem fogalmam sincs, mi az az időhiány 🙂 Lényeg a lényeg, remélem minél többen közületek rá tudnak szánni időt erre a sütire, mert tényleg nagyon finom. Én ezt a Vidék íze nevű blogon található receptet vettem alapul, viszont csak eperrel készítettem, biztos jó lehet mással is.
Hozzávalók:
Piskótához:
- 3 ek. kristálycukor
- 3 ek. liszt
- 3 tojás
- egész kicsi só (fél csipet)
Krémhez:
- 400 g eper (200 g mirelit 200 g friss)
- 450 ml habtejszín
- 1,5 csomag vaníliás cukor
- 150 g kristálycukor
- 150 g tehéntúró
- 300 g tejföl
- 15 lap zselatin (vagy a mennyiségnek megfelelő porzselatin)
Piskóta:
A piskóta készítésének fortélyait innen lestem el, nagyon hasznos és informatív leírás, ajánlom mindenkinek olvasásra, nekem azelőtt sosem lett ilyen szép piskótám.
A sütőt 180 fokra kell előmelegíteni.A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral kikeverjük, a fehérjét a kis sóval kemény habbá verjük. A habot vigyázva a sárgájához keverjük, ehhez adagoljuk apránként a lisztet. A formának csak az aljára teszünk sütőpapírt, az oldalát nem szabad semmivel sem kikenni, mert akkor nem jön fel a tészta rendesen. Sütési idő nagyjából 25 perc. Egyéb fortélyokat elleshettek a fent belinkelt oldalon.
A krém:
A tejfölt és a túrót a cukrokkal elkevertem. A tejszínt habbá vertem. Pár szem friss epret félretettem dekoráláshoz. A mirelit epret mikróban kiolvasztottam majd a friss eperrel együtt leturmixoltam. Ezután összekevertem a turmixolt epret a túrós masszával, majd előkészítettem a zselatint. Én por állagút használtam, a zacskóra rá van írva pontosan hogyan kell elkészíteni. A zselatint a leírás szerint hozzákevertem a krémhez, majd belekevertem finoman a tejszínhabot is. Érdemes kóstolgatni, hogy elég-e benne a cukor, eper, kinek milyen az ízlése. Formának célszerű ugyanazt használni, amiben a piskótát sütöttük, így ugyanakkora lesz a süti alja, mint a teteje. Beleöntöttem tehát a krémet a formába (nem kell kikenni semmivel), rátettem a piskótakarikát a tetejére, kicsit lenyomkodtam, majd betettem a hűtőbe éjszakára. Reggel csak ráborítottam a sütit egy tányérra és leszedtem róla a formát és tátáám, kész is van a nagyon finom túró torta 🙂
Nóri