Zserbó golyók

Beteg gyerekkel nehezített nap végére kellett egy kis felüdülés. Meg folytatom a kamra felszámoló projektet. És még Drága Uramnak is kedveztem, mert diabetikusan készítettem el a gombóckákat, ugyanis nyáron voltam olyan lelkes, hogy főztem be sárgabaracklekvárt Neki, dió még volt itthon karácsonyról és ledaráltam egy csomag diabetikus kekszet hozzá. Diab csokiba ki is lehet mártani, ezt én nem tettem meg, mert az pont elfogyott… De azért a magam adagját feldobtam rendes étcsokival. Álljon is itt a recept, ehhez az egyszerűen nagyszerű golyóbishoz. Ötletet megint Puffintól 🙂

10408498_874860445901458_4600203588317494980_n

Hozzávalók kb 20 db-hoz:

15 dkg darált dió

10 dkg darált keksz

15 dkg sárgabarack lekvár

10 dkg étcsoki

Elkészítés: A darált diót és kekszet összekeverjük, majd hozzáadjuk a lekvárt. Kis golyókat formázunk és sütőpapírra tesszük. A hűtőben pihentetjük fél órát. Utána vízgőz fölött megolvasztjuk az étcsoki 2/3-át. Ha elolvadt, a tűzről levéve mehet hozzá a maradék, addig kevergetjük míg elolvad az is. Kimártjuk benne a golyókat, mehet vissza a sütőpapírra, én darált diót szórtam még rá és a hűtőbe újabb fél órára betoltam, hogy megdermedjen.

Csokoládé szalámi

Gyerekkori nagy kedvencem, ez a sütés nélküli édesség. Szamárkenyérnek is nevezik. A gyorsan valami finomat c. projekt újabb részvevője. Maradék kekszek újrahasznosítására is kiváló. Nekem például volt egy csomag bontott Leibniz vajas kekszem, ami már kellően megpuhult, így ebben a finomságban végezte 🙂

DSC_0485

Hozzávalók:

30 dkg durvára vágott keksz

20 dkg durvára vágott dió

10 dkg cukor

25 dkg margarin/vaj

1,5 dl tej

1 ek liszt

3 ek cukrozatlan kakaópor

kevés rumaroma

Elkészítés:

A tejet és a cukrot felmelegítjük, hozzáadjuk a rumaromát, a margarint, majd a kakaóport. Ezután jöhet bele a liszt, a keksz, és végül a dió. Alaposan összekeverjük. A kapott masszát alufóliára halmozzuk és hengert formázunk belőle. Hűtőben állni hagyjuk egy órát, hogy szeletelhető legyen. Sütőpapírral bélelt formába is nyomkodhatjuk. (én ez utóbbi verziót preferálom)

Anna

Padlizsántekercsek

Pár hete készült, de biztos, hogy máskor is asztalra fog kerülni. A Képmás magazin augusztusi számában szerepelt a recept. Minthogy mindjárt vége a nyárnak, vége a padlizsánidénynek is. Használjuk ki az utolsó nyári hétvégét – az időjárás is kedvez – és grillezzünk, ha máshol nem, a konyhában. 🙂

CIMG2775

Hozzávalók:

1 közepesen nagy padlizsán

250 g túró

100 g krémsajt (én natúr tömlős sajtot használtam)

egy kis pohár joghurt

egy marék dió aprítva, néhány egész darab díszítéshez

só, bors

A padlizsán szárát és végén vágjuk le, majd vékonyan karikázzuk fel. Ez nagyjából 3-4 mm vastag karikákat jelent. Sózzuk le mindkét felüket, tergessük szét egy tálcán a karikákat és tegyük félre fél órára. Ezalatt kiengedni a levét.

A töltelékhez a túrót, joghurtot, krémsajtot/sajtkrémet keverjük össze, fűszerezzük ízlés szerint és keverjük hozzá az aprított diót.

Ha letelt a fél óra, mossuk át a padlizsánszeleteket, szárítsuk meg papírtörlővel, majd kenjük át olajjal mindkét oldalukat. Ezután jön a sütögetés. Ha szerencsések vagyunk és egy kerti grillezést szervezünk a barátokkal, családdal, a padlizsánt grillen süssük meg. Egy-egy oldalát 2-3 perc alatt megsütjük a parázs felett. Ha kert és grillfelszerelés híján vagyunk, ott a sütő vagy a serpenyő. Ha a sütőben van grill funkció, akkor azt használjuk, ha nincs, akkor serpenyőben süssük meg a karikákat.

Végül a szeleteket tölsük meg egy-egy kanál krémmel, tekerjük fel. A tekercsek tetejét díszítsük egy-egy pötty krémmel, fél dióbéllel, mentalevéllel.

 

 

MagdiCIMG2774

Kossuth kifli

Lassan, de biztosan beindul itt is az élet 🙂 Elsőnek egy gyors, finom sütivel készültem. Horváth Ilona szakácskönyvéből van.Nagy előnye, hogy sokáig eláll és puha marad, bár annyira finom, hogy nem nagyon szokott erre sor kerülni.

Hozzávalók:

20 dkg vaj

18 dkg liszt

20 dkg porcukor

4 tojás

késhegynyi sütőpor

1 citrom reszelt héja

vaj és liszt (a tepsi kikenéséhez)

10 dkg dió a tetejére

sárgabaracklekvár a tetejére

kosskifli1 kosskifli2

Elkészítés:

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat, mindegyikkel jól kikeverve. A végén beletesszük a citromhéjat is. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és óvatosan beleforgatjuk a vajas-cukros-tojásos masszába, vigyázva, nehogy összetörjön. Hozzászitáljuk a sütőporos lisztet, elkeverjük. Vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe simítjuk a tésztát (kb. 1 centi magasan álljon a tészta a tepsiben!). A tetejét megkenjünk sárgabaracklekvárra, majd megszórjuk durvára vágott dióval. Közepesnél kicsit erősebb tűzön kb. fél óra alatt megsütjük. Miután kihűlt, pogácsaszaggatóval félholdakat (kifliket) szaggatunk belőle.

Diós-csokis brownie

Egy roppant egyszerű, nagyon fincsi sütit hoztam ma. A recept Stahl Judittól származik. Csokis és diós, így rossz már nem lehet 🙂 Egy bögre forró kakaóval feldobja a hideg téli estéket.

Brownie1

Hozzávalók:

10 dkg liszt

10 dkg cukor

10 dkg étcsoki

2 dkg kakaópor

0,5 tk sütőpor

2 tk nescafé

2 nagy tojás

1 dl olaj

2 ek. sárgabaracklekvár

1 marék dióbél

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Vajjal kikenünk egy sütőformát. Az étcsokit kis darabokra törjük, hozzáadjuk lisztet, sütőport, cukrot, kakaóport, és egy kis csipet sót. Egy evőkanál langyos vízben feloldjuk a neszkávét, majd hozzáütjük a tojásokat, és belecsorgatjuk az olajat, összekeverjük. Ezt hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz, beletesszük a lekvárt, összekeverjük. A masszát a formába simítjuk, megszórjuk kisebb darabokra tört dióval. 18-20 perc alatt kisütjük. Fontos, hogy inkább a kisebb méretű tepsinket használjuk, mert ha túl vékony lesz, kiszárad.

Brownie2