Perec

Ezt a receptet is Sallay Fanni Álom sütikivitelben című könyvében találtam. Ahogy megláttam a képet, rögtön eszembe jutott, hogy kiskoromban mindig hogy ácsingóztam a színházban/cirkuszban/állatkertben a hatalmas perecek után és hogy a legfinomabb az a ragacsos sós máz volt rajta. Mivel a legnagyobb unokahúgomnak Fanninak sósperec a jele az oviban, vele is szerettem volna elkészíteni ezt a receptet, de sajnos most nem fért bele az időbe, úgyhogy Anna hajrá 🙂

perec.jpg

Hozzávalók (4-6 perechez)

  • 400 g liszt
  • 210 g tej
  • 15 g élesztő
  • 2 ek. cukor
  • 2 kk. só
  • 3 ek. olaj
A sós mázhoz
  • 50 g liszt
  • 20 g só
  • víz

A lisztet a cukorral és a sóval összekeverjük, majd hozzáöntjük a szobahőmérsékletű tejet, belemorzsoljuk az élesztőt és az olajat is hozzáadjuk, majd elkezdjük kézzel dagasztani. Ruganyos tésztát kell kapnunk. Ha ezzel megvagyunk, gombócot formázunk belőle, lekenjük egy kevés olajjal, leterítjük egy konyharuhával és hagyjuk fél órán át kelni.

Ha letelt a fél óra, elosztjuk a tésztát annyi felé, ahány perecet kapni szeretnénk és egyenként addig sodorjuk őket, míg ujjnyi vastag kígyókat nem kapunk. Ez nem olyan egyszerű, mert a tészta mindig összeugrik, de megoldható 🙂 A kígyókból perecet formálunk és letakarva hagyjuk megint pihenni, amíg egy nagy lábosban 1 ek. sóval és 1 ek. cukorral együtt vizet forralunk és a sütőt pedig előmelegítjük 220 fokra.

A sós mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, annyi víz kell bele, hogy tejföl sűrűségű masszát kapjunk.

Most pedig “előfőzzük” a pereceket. Ehhez a forrásban levő vízbe csúsztatjuk őket egyesével, ahol oldalanként 20 másodpercig főzzük őket. Ezután sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük és a forró sütőben 10-12 perc alatt majdnem készre sütjük a pereceket. Ekkor jön rá a sós máz, a sütőt lejjebb tekerjük (180 fokra), a masszát rálocsoljuk a perecekre és így még nagyjából 5 percig sütjük őket.

Én amint kihűltek, néhányat eltettem a mélyhűtőbe és ma azt reggeliztük , ugyanolyan finom és friss volt, mint újkorában 🙂

Jó étvágyat!

Nóri

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s