Eredeti lasagne

Már volt a blogon egy lasagne recept, de azóta megtaláltam az eredeti néven futó, tökkkkkkéletes receptet, szóval ezt készítsétek, ha kedves az életetek 🙂 Arról már nem is beszélve, hogy a kép is mennyivel szebb és gusztább. Ez nem csak a receptnek köszönhető mondjuk, hanem valamit csak fejlődtem két év alatt ezen a téren. Szóval a recept innen származik amúgy. Picike változtatással. Jó, tény, hogy csöppet időigényesebb, de megéri, vastagon megéri 🙂

10420036_776820759038761_1927417057718133059_n

Hozzávalók:

300 g reszelt sajt

500 g darált sertés/marhahús

100 g vaj

50 g liszt

500 g sűrített paradicsom

5 dl tej

2 dl száraz vörösbor

2 dl főzőtejszín

1 nagyobb szál répa

1 nagy fej hagyma

1 kávéskanál szerecsendió

só, bors

olaj

Elkészítés:

Először  is a szósszal kezdjük. A húst sózzuk, borsozzuk. A hagymát felkockázzuk, megolvasztjuk a vaj felét, majd megpirítjuk rajta a hagymát, majd hozzáadjuk az apróra vágott sárgarépát is. Ha már szépen megpirultak, jöhet a hús, amit utána kis lángon kb fél óráig főzünk.  Ha már nagyjából átfőtt a hús, adjuk hozzá a bort és a paradicsomsűrítményt. Alapos keverés után sózzuk, borsozzuk, és lefedve megint fél órát főzzük. Kevergetni kell közben, nehogy leégjen, aztán mikor majdnem kész, hozzákeverjük a  tejszínt, megvárjuk míg rottyan és a szósz ezzel kész is.
A besamelhez a vaj másik felét elkezdjük hevíteni, megpirítjuk benne a lisztet és fokozatosan hozzáöntjük a tejet. Figyeljünk, hogy ne csomósodjon, addig kevergetjük, míg el kezd besűrűsödni. Só, bors, szerecsendió mehet bele. Ezzel is megvolnánk. Jöhet a tészta. Egy közepes tepsiben lerakjuk az első réteg lasagne tésztát, erre egy adag besamel, majd rá egy adag húsragu. Ezt addig ismételgetjük, míg minden elfogy. A végére csak besamelt rakunk és azt megszórjuk reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben kb 60 perc alatt sül meg. Én 45 percig lefedve, utána csupaszon szoktam sütni.

Anna

Reklámok

Olajbogyós tészta

Azon a napon, amikor legszívesebben be sem mennénk a konyhába, jól jönnek a 10 perc alatt elkészíthet?? receptek. Ilyen például az olajbogyós tészta is.Ó, az olajbogyó…legszívesebben bogyót ennék bogyóval. Ezer fajtája van, nem lehet eleget kóstolgatni. Mandulával, márványsajttal, tonhallal, lazaccal, citrommal, baconnal, kicsi, nagy, fekete, zöld…megunhatatlan.

Ez a recept legyen tehát hódolat a zöld olajbogyó el??tt.

Hozzávalók:

spagetti (12-14 dkg/f??)

1 csomag olajbogyó

paradicsomszósz

löttyintésnyi f??z??tejszín (kb. 1 dl)

2 db közepes paradicsom

3-4 gerezd fokhagyma

1 kisebb fej hagyma

kb 1 ek csíp??s ketchup (ha ez nincs, akkor lehet csíp??s Pirosarany, Er??s Pista, akármi, ami enyhén pikánssá teszi)

kevés olaj

f??szerek: bazsalikom, bors, oregano, só

sajt a tetejére

Föltesszük forrni a tésztavizet, sóval. Mialatt ez fölforr, el?? lehet készíteni a szósz hozzávalóit. Hagymát fölaprítani, bekészíteni a szósznak szánt lábosba.Az olajbogyó levét nem szükséges felhasználni, mert nagyon sós. Szóval a fokhagymát és a bogyókat is fölaprítjuk, karikázzuk. A két szem paradicsomot leforrázzuk, így a héj könnyen lehúzható, ezután földaraboljuk. Ha már a létez?? összes dolgot fölvágtuk, aprítottuk, daraboltuk, szecskáztuk stb. rakjuk bele az addigra lobogó vízbe a kell?? mennyiség?? tésztát. Spagettinél érdemes kettétörni a tésztákat, hogy ne legyen végtelen hosssssszzzzzúúúúúúú, illetve ne kelljen beletaposni a szálakat a lábosba. Ezt egy ügyes csavaró mozdulattal megtehetjük, mintha egy csomag marokkót fognánk.

A bekészített hagymát olajon megdinszteljük – azaz üvegesre pirítjuk. Akinek még ez sem mond sokat, amikor üveges a hagyma, az azt jelenti, hogy kezd áttetsz??vé válni. Ráöntjük a paradicsomszószt, bele a többi aprólékot, a csíp??s ketchupot, f??szekeret, tejszínt és összerottyantjuk. Szigorúan fed?? alatt forraljuk, mert fröcsköl, tehát a t??zhely könnyen piros pöttyös lehet. (Még ha az is az igazi, takarítani nem jó.)

Kif??tt a tészta, leöntöttük róla a vizet, kicsi olajjal meglocsoljuk a ragadás elkerülése végett. A szósz is elkészült, így már csak össze kell rakni a kett??t, reszelt sajtot tenni rá és egy nagy pohár jeges teával vagy eredeti csapvízzel kísérve elfogyasztani. Aki megteheti, egy kis bort kóstoljon hozzá!

Julia Child szavaival élve: Bon Appétit!

Cimg1729

Kolbászos-ruccolás tészta

Tavaly nyáron lepett meg ezzel a tésztával Nándi, egy vacsora alkalmával. A receptet a 2011.júniusi Nők Lapja konyhából szedte. Elkészítése kb 45 perc.

 

Diabetikus verzió: minden tésztaételnél az a fontos, hogy DURUMtésztát használjunk!

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg tészta (tetszőleges fajta)

80 dkg darabolt paradicsom (lehet konzerv, bár az ízre kevésbé jó, de legalább hámozott)

10 dkg száraz kolbász

10 dkg ruccola

3 ek. olívaolaj

1 kis fej vöröshagyma

só, fekete bors, oregánó

A kolbászt vékonyan felkarikázzuk, majd az olívaolajon teljesen szárazra pirítjuk, papírtörlőre szedjük. A maradék zsiradékon megpároljuk a finomra vágott vöröshagymát, ráöntjük a paradicsomot, és fedő alatt fél órát főzzük. Közben ízesítjük sóval, borssal, oregánóval.

A tésztát kifőzzük, leszűrjük, és összeforgatjuk a szósszal. A tetejére friss ruccolát és kolbászchipset teszünk.

Dsc_0379Dsc_0380