Rizskoch

Nálunk nem képezte a szokásos menü részét otthon a rizskoch, tehát menzás emlékeim vannak csak róla, ami nem győzött meg sosem. Főleg a lekvárnak nevezett gyümölcsíz miatt, amit adtak mellé… brr.. Egészen máig tehát nem éreztem késztetést, hogy recept után nézzek és elkészítsem. Viszont pár hete egyik kedves baráti család hozott nekünk a szülés után komatálat, aminek egyik fogása ez volt és annyira ízlett, hogy elhatároztam, hogy valamikor megsütöm. Mivel még Húsvétról volt Anyósom-féle marhahúsleves itthon, csak egy gyors második fogást kellett készítenem, így jutott eszembe, hogy na majd most legyártom életem első rizsfelfújtját. Igen ám, de a neten kismillió recept van, egészen megdöbbentő arányokkal. Még a jóöreg Horváth Ilona szakácskönyvemet is elővettem, de az sem győzött meg. Végül Nosaltyn beállítottam, hogy a rizselfújt receptek közül a legnépszerűbbet mutassa, és így leltem rá erre a receptre, ami annyira jól sikerült, hogy megérdemli, hogy felkerüljön ide a blogra 🙂

 

IMG_20160330_140336

Hozzávalók kb 4 főre:

35 dkg rizs

10 dkg vaj

fél liter tej

fél liter víz

késhegynyi só

12 dkg cukor

1 vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

3 tojás

1 ek zsemlemorzsa

Elkészítés:

A rizst alaposan átmossuk, majd a fél liter vízben feltesszük főni a kis sóval. Ha magába szívta a vizet, akkor mehet rá a hideg tej és egy csomag vaníliás cukor, majd kis lángon addig főzzük, míg a rizs megpuhul. Ekkor a tűzről levéve, belekeverjük a vajat, amit néha kevergetve felolvasztunk benne. A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját a cukorral, citromhéjjal kikeverjük. A fehérjét kemény habbá verjük. Mikor a tejberizsünk kicsit kihűlt, akkor összekeverjük a cukros tojássárgás masszával majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjét is. Egy közepes méretű tepsiben/szögletes jénaiban/kerámia tálban fogjuk kisütni. Ehhez kivajazzuk és zsemlemorzsával megszórjuk a sütőtálat. 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szépen megpirul. (kb 25 perc). Ha elkészült, megvárjuk míg kihűl, majd porcukorral meghintve, sárgabaracklekvárral tálaljuk. Édesszájúak ehetik akár Nutellával is 🙂 (tesztelve, nagyon fincsi :))

 

Anna

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s