Belga csokitorta

Vannak azok a sütik, amiket kevésbé lehet spontán mód elkészíteni. Ilyenek például a kelttészták, ha egyszer megkelt a tészta, akkor nem lehet már órákig húzni-halasztani, hogy mikor látunk neki a kisütésének. Ez bezavar abba a nyugis időbeosztásba, amit általában kívánok magamnak, ha kedvtelésből sütni-főzni szeretnék. Ennél nehezebben már csak azt viselem, ha órákig ácsorgok a konyhában, elkészítek egy egész tortát, de még megkóstolni sem szabad, mert csak másnapra érnek összek az ízek. Úgyhogy ilyenkor jön az alkudozás, hogy talán 3 óra is elég neki a hűtőben, nem kell 6. Az sem segít, ha otthon beharangozom, hogy ma sütit sütök, majd este 8-kor szigorúan közlöm, hogy csak reggel szabad megkóstolni. És akár milyen viccesen hangzik, reggel az első gondolatom az volt, hogy végre felvághatom a tortát, ami miatt tegnap a  fél napomat a konyhában töltöttem. Lényeg a lényeg, nem ért csalódás, így szívesen megosztom veletek is ennek a nagyon finom, ámde rendkívül időigényes tortának a receptjét.

Annáéktól kaptam egy csodaszép sütis könyvet(Sallay Fanni: Álom sütikivitelben). Az első recept benne ez a csokitorta. Bár valószínűleg nem sorrendben fogok haladni, de az biztos, hogy végig sütöm az egész repertoárt 🙂 Az eredeti recept 24 cm-es tortaformához íródott, én egy 18cm-eset használtam kettőnknek(de amúgy 6 emberre is elég lenne ez az adag..), ennek fényében változtattam a hozzávalók mennyiségén, néha az arányokon is. Most ezt írom le.

IMG_20160207_085745

Hozzávalók:

1, Sacher-réteg

  • 3 tojásfehérje
  • 3 tojássárgája
  • 60g cukor
  • 30g vaj
  • 30g főzőcsoki
  • 30g marcipán
  • 48g liszt
  • 12g darált mandula
  • 5g kakaópor
  • ¼ kiskanál sütőpor
  • ½ csipet só

2, Brownie

  • 2 tojás
  • 180g cukor
  • 90g csoki
  • 110g vaj
  • 72g liszt
  • 18g kakaópor
  • 2/3 kiskanál sütőpor
  • Egész kis só( 2/3 csipet, ha ilyen létezik 🙂 )

3, Angolkrém

  • 3 tojássárgája
  • 60g cukor
  • 60g tejszín
  • Vanília aroma(én üvegeset használtam) /1 vaníliarúd kikapart magja

4, Csoki mousse

  • 180g tejszín
  • 120g csoki

5, Ganache

  • 120g csoki
  • 120g tejszín

IMG_20160207_085147-3

 

Itt lehet, hogy egyeseknek már el is ment a kedvük, olyan hosszú volt a lista. Előre szólok, az elkészítés sem lesz rövidebb 🙂

1, Sacher-piskóta: Elsőként előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és egy 18 cm-es csatos sütőformának az aljára egy fél sütőpapírt fektetünk, majd rácsatoljuk a keretet. A vajat és a csokit összeolvasztjuk(vízgőz felett, vagy ha van olyan lábasunk, amiben nem ég le, például kerámia bevonatú, akkor kislángon abban). Egy tálban kemény habbá verjük a fehérjéket 30g cukorral, majd ezt félreteszük. Egy másik tálban a tojássárgáját elkeverjük a maradék 30g cukorral. A sárga masszához hozzákeverjük az olvasztott csokit-vajat, és belereszeljük a marcipánt. Én lusta voltam reszelni, ezért jól elmostam a fokhagymanyomót, és azon áttörtem a marcipánt, majd robotgéppel még egyszer összekevertem a krémet. Ezután a száraz hozzávalókat(liszt, mandula, sütőpor, só, kakaópor) egy külön tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgájás masszához. Ha már jól elkevertük, akkor finoman hozzáforgatjuk a tojáshabot, és a sütőformába öntve 40 perc alatt készre sütjük.

2, Brownie: Míg sül, elkészítjük a brownie tésztáját. A tojásokat a cukorral összekeverjük, és a fent leírt módon megolvasztott csokihoz és vajhoz keverjük. A száraz alapanyagokat(liszt, kakaópor, sütőpor, só) külön tálban elkeverjük, majd a krémhez keverjük. Mikor az előző pontban leírt Sacher-tészta elkészült, én kiborítottam a sütőformából, ezalatt a sütőt átkapcsoltam 175 fokra. Újra sütőpapírt helyeztem a forma aljára, és abba öntöttem a brownie tésztáját. A recept szerint 25perc elég neki a sütőben, én azt tanácsolom, hogy végezzetek tűpróbát, mert például az én sütőmben nem sült át ennyi idő alatt. Kicsit lehet ragacsos a közepe, sőt kell is, de ne legyen teljesen folyós. Ha kisült, ezt is hagyjuk kihűlni.

IMG_20160206_160658 (1)

3, Angolkrém: én ezt is a kerámia bevonatú lábasban készítettem, de az eredeti recept itt is vízgőz felett való főzést javasol. Minden hozzávalót összekeverünk, és elkezdjük melegíteni. Addig kell főzni, amíg 78-80 fokos nem lesz(ekkor néztem egy nagyot, hogy ezt én hogy fogom megállapítani!?). Nos, elvileg a krém elkezd kicsit sűrűsödni, de őszintén, nekem semmi sem tűnt fel. (valószínűleg azért, mert közben a másik 3 kezemmel rántott húst paníroztam és mosogattam, de ez más téma). Addig melegítettem, amíg úgy éreztem, hogy már nagyon forró, de még nem forr (kisujjal ellenőriztem). Itt nem tudok sajnos jobb tippet adni, mert ez a rész rajtam is majdnem kifogott. Mikor úgy ítéltem meg, hogy már jó, akkor kitettem az ablakba hűlni.

4,Csoki mousse:  Ezután megolvasztjuk a csokit, amit végül 100g angolkrémmel elkeverünk.  (valamivel több krém lett, mint 100g, azt beraktam lezárt üvegben a hűtőbe, állítólag eláll másfél hétig). A tejszínt kemény habbá verjük, és a langyosra kihűlt masszához keverjük óvatosan.

5, A ganache hozzávalóit simán összeolvasztjuk.

6, És végre elérkeztünk az összeállításhoz. Én mindkét kisült tésztát félbe vágtam, mert túl magasak voltak. Később jobb lesz más sütihez. Bár bennem is felmerült, hogy csinálhattam volna ennyi erővel fele adagot is, nem mertem megkockáztatni, mert féltem, hogy akkor kiszáradna a piskóta stb. A szerzőnő tapasztalatára hagyatkoztam inkább.

A kapcsos tortaformába alulra kerül a félbe vágott brownie lap. Erre a fele ganache, rá a fél sacher. Itt a recept azt írja, hogy kenjük meg amorettoval, hát ilyen nem volt itthon, ezért pár csepp mandula aromát elkevertem egy kanál vodkában(no comment) és ecsettel rákentem a tésztára, de tényleg csak alig valamennyit. Egyébként érezni az aroma ízét, de a vodkájét nem, nem tudom, hogy ez okos megoldás volt-e vagy felesleges, döntsétek el ti :).  Ezután jöhet a csoki mousse, majd az egész mehet be a hűtőbe.

IMG_20160206_213805

Pár óra múlva, mikor már annyira megszilárdult, hogy le lehetet szedni a keretet, akkor újramelegítettem a maradék ganache-t és egy spatulával körbekentem a tortát, majd éjszakára hűtőbe tettem pihenni. Reggel már csak pár marcipán golyót tettem a tetejére, hogy még jobban mutasson. Azt is hozzá kell tenni, hogy akkor a legfinomabb, ha pár óráig kinn hagyjuk a konyhapulton, és nem a hűtőből kivéve azonnal fogyasztjuk (ki érti ezt!?).

Holnap mindenki vegyen ki szabadnapot, és hajrá 🙂

Nóri

IMG_20160207_090253

 

Reklámok

Belga csokitorta” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ete szerint:

    Tartok tőle, hogy ezt a finomságot csak akkor kóstolom meg, ha Te csinálod… 😀 Vagy kölcsönadom valakinek a gyerekeket 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s