Csokis kiflik

Nagyon élvezem, hogy Fanni már bevonható a sütés-főzésbe. Ő is élvezi, emiatt én még jobban élvezem és így doppingoljuk egymást folyamatosan, ennek köszönhetően lassan minden nap készítünk közösen valamit, ha itthon töltjük a délutánt. Korán sötétedik, olyankor már kimozdulni nem sok kedvünk van, ilyenkor a lehető legjobb közös anya-lánya program nálunk a konyhában való ügyködés. Most rákaptam megint a kelt tésztákra, mert a radiátoron kelesztőtálban pikk-pakk megkel bármi. Mikor Puffin oldalán megláttam ezeket a gyönyörű csokis kifliket, beégett egészen mélyre az agyamba és minden reggel ott piszkált, hogy süsd mááár meg. Jó ezeket a belső hangokat most fogjuk a bennem növekvő kisdedre és akkor nem hangzik annyira ijesztően 🙂 Amit meg a baba kér, azt ugye meg is kell adni, mert a mondás úgy tartja, hogy amit kíván a mama, arra van szüksége a bébinek. Én meg jó anya módjára, teljesítem a kéréseit 🙂 Szóval egyik szombat reggel olyannyira lelkes voltam és elhivatott, hogy férjemnek neki álltam amerikai palacsintát sütni és mellette/közben begyúrtam a csokis kifli tésztáját is. Azzal nem számoltam, hogy úgy belakunk a palacsintából, hogy a kiflinek már nem jut hely, de cserébe indulni is kellett Anyósomékhoz. Gyors telefon, hogy vihetek-e egy adag bedagasztott tésztát, hogy majd ott kisütöm. Engedély megadva. Nyilván.. Ki mondana nemet egy ilyen kérésre, ha cserébe még frissen, melegen ehet a finomságból 🙂 Így esett, hogy a tészta elutazott velünk a csomagtartóban és mindenki legnagyobb örömére drága jó Sógornőmmel közösen sütöttük ki ott azon melegében,
Másnap is nagyon finom, nem szárad ki. Egyszerűen úgy jó, ahogy van 🙂

11224417_1063779730342861_7770171390938528284_n

Hozzávalók 32 db kiflihez

Tésztához:

600 g liszt

1 csomag porélesztő

1 tk só

50 g cukor

1 db tojás

3 dl tej

70 g vaj

Töltelékhez:

100 g vaj

100 g porcukor

50 g holland kakaópor (cukrozatlan)

Tetejére:

1 tojás

Elkészítés:

A vajat megolvasztjuk, a tejet kicsit megmelegítjük. A lisztet egy nagyobb tálba tesszük, mehet bele a só, cukor és a tojás. Erre öntjük a tejet, vajat és végül az élesztőt. Jó alaposan összegyúrjuk és cipót formázunk belőle, majd letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.
A töltelékhez megolvasztjuk a vajat és alaposan elkeverjük benne a cukrot és a kakaót, majd én hűtőbe tettem, hogy kicsit sűrűsödjön.
Ha a tészta megkelt, 8 egyforma darabra vágjuk és gombócokat formázunk. Letakarva még 15 percig kelesztjük.
Aztán jöhet a móka. Két gombócot veszünk először magunkhoz. Mindkettőt kör alakúra nyújtjuk. Az egyiket megkenjük a töltelékkel, majd ráterítjük a másikat. Sodrófával rányújtunk még egy kicsit, vigyázva, hogy ne jöjjön ki oldalt a töltelék. Ezután 8 egyforma cikkelyre vágjuk és felcsavarjuk kiflibe. Ezt megismételjük a további gombócokkal is.
Az így elkészült kifliket, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és ismét lefedjük konyharuhával, hogy míg felmelegszik a sütő még keljenek. Mielőtt betoljuk a sütőbe, kenjük le a tetejüket tojással. A sütőt 180 fokra melegítjük elő, ha felmelegedett, mehetnek be a kiflik. 20 perc kell nekik kb, Sütő függő is, lehet, hogy pár perccel kevesebb is elég. 15 perc után nézzünk rá mindenképp, ha szép színe van, kész.

Anna

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s