Kakaós piskóta túrókrémmel

Nagymamámnak sütöttem ezt a sütit. Még nyáron vettem egy Konyha receptújságot, eddig ez a második recept, amit elkészítettem belőle. Az első egy marharagu volt. Nos, egyik sem okozott csalódást. Sőt… Állandósulnak a repertoáromban. 🙂
Erről a sütiről tudni kell, hogy egyszerű és gyorsan elkészül.

Hozzávalók:

piskóta

6 tojás

6 ek porcukor

5 ek keserű kakaópor

1 tasak sütőpor

5 ek liszt

1 ek olaj

túrókrém

200 g vaj

180 g porcukor

500 g túró

kevés reszelt citromhéj

máz

100 g étcsoki

50 g vaj

A piskótához válasszuk szét a tojásokat. A sárgáját a porcukorral habosra keverjük. A lisztet a sütőporral, kakaóval elvegyítjük és apránként hozzáadjuk a sárgájához. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kakaós masszához. Öntsük bele a tésztát egy kimargarinozott, lisztezett tepsibe és 180 °C-on 30 percig süssük.

Ezalatt elkészíthetjük a túrókrémet. A puha vajat keverjük ki a porcukorral, majd adagoljuk hozzá a túrót, reszeljük bele a citromhéjat. Sima, csomómentes krémet készítsünk. Ezt a legegyszerűbb robotgéppel elérni. A kihűlt piskótát kenjük meg egyenletesen a krémmel, tegyük hűtőbe pár percre. A mázhoz a csokit tördeljük bele egy bögrébe, adjuk hozzá a vajat és rakjuk mikróba 1 percre. Utána kevergessük, amíg sima, jól kenhető olvasztott csokit nem kapunk. Utolsó lépésként vékonyan kenjük meg a süti tetejét a mázzal. A tetejére tehetünk vágott mandulát. Én fehércsokit reszeltem rá.

A kép sajnos nem lett jó, mert csak sebtiben fotóztam le, de az íze mindenért kárpótol 🙂

 

 

MagdiCIMG2842

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s