Kinder Pingui torta

Nagyon egyszerű, nagyon csokis és nagyon látványos torta. A szülinapost mondjuk jobban lekötötte a villamos, amit kapott, de sebaj…majd legközelebb. 😀 (4. szülinapi projekt a Túró Rudi torta, a mániákus “Tudi” evőnek.)

Na szóval, a mennyiségekhez ezt a receptet vettem alapul. Mivel előbb fogalmazódott meg az ötlet, minthogy recept után néztem volna, így az alapanyagokban is van kicsi eltérés. A piskóta sütésénél meg végleg arra az elhatározásra jutottam, hogy legyen bármely recept, ragaszkodom a már bevált összekeverési és sütési módhoz, mert már kétszer is megjártam. Szerencsére két részletben sütöttem meg a piskótalapokat, így legalább a második jól sikerült.

Hozzávalók:

Piskóta

6 tojás

6 ek cukor

5 ek liszt

2-3 ek keserű kakaópor (Szerencsi “cicásat” használtam, kb. ennyi kellett, hogy jó színe legyen)

Krém

500 g mascarpne

200 ml habtejszín

fél zacskó Zselatin expressz

kb. 2 ek porcukor – de ezt ízlés szerint

Csokimáz

150 g étcsoki

50 g vaj

CIMG2792

A piskótánál felezzük a mennyiségeket, tehát egy tortalaphoz mindennek a felét vegyük. A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra, alul-feül sütéssel. A tojásokat vállaszuk szét. A sárgájával a cukrot addig keverjük a habverővel, amíg igazán krémes állaga nem lesz. Ez nagyjából 3-4 percet jelent. Utána keverjük hozzá a lisztet, kakóport, keverjük simára. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan összeforgatjuk a kakaós masszával. A tortaformát,  kb. 27 cm-es (azért írom, hogy kb, mert nem volt ráírva a formára az átmérő, szóval csak szemmérték alapján), kenjük ki margarinnal és hintsük be vékonyan liszttel, majd a tésztát oszlassuk el benne egyenletesen. Ha bemelegedett a sütő, tegyük be kb. 20 percre. Tűpróbával ellenőrizzük. A sütési idő előtt semmikép ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert összeesik a piskóta.
Ha megsült a tészta, vegyük ki, hagyjuk hűlni. A másik tortalapnál ugyanezek lesznek a teendők.

A krémhez a tejszíhabot kezdjük el felverni, közben fokozatosan adjuk hozzá a zselatin fixet. Ha elég kemény már a hab, keverjük hozzá a mascarponékat majd a cukrot. Jó kemény krém lesz belőle, tuti, hogy nem fog összeesni! 😀

Készítsük el a csokimázat, a csokit tördeljük bele egy bögrébe, rá a vajat és tegyük a mikróba 1 percre. Majd keverjük el. Ha még darabos, tegyük vissza pár másodpercre.

A torta összeállítása: vegyük az egyik piskótalapot, kenjük rá a krém felét, jó vastagon. Pár percre tegyük a hűtőbe, majd vékonyan kenjük meg csokimázzal. Ismét hűtő, majd jöhet a maradék krém, végül a másik piskóta. Az utolsó lépésként fedjük be csokimázzal az egészet. Hűtőben tároljuk, mert a máz olvadásnak indul.

CIMG2796

CIMG2807Magdi

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s