Padlizsántekercsek

Pár hete készült, de biztos, hogy máskor is asztalra fog kerülni. A Képmás magazin augusztusi számában szerepelt a recept. Minthogy mindjárt vége a nyárnak, vége a padlizsánidénynek is. Használjuk ki az utolsó nyári hétvégét – az időjárás is kedvez – és grillezzünk, ha máshol nem, a konyhában. 🙂

CIMG2775

Hozzávalók:

1 közepesen nagy padlizsán

250 g túró

100 g krémsajt (én natúr tömlős sajtot használtam)

egy kis pohár joghurt

egy marék dió aprítva, néhány egész darab díszítéshez

só, bors

A padlizsán szárát és végén vágjuk le, majd vékonyan karikázzuk fel. Ez nagyjából 3-4 mm vastag karikákat jelent. Sózzuk le mindkét felüket, tergessük szét egy tálcán a karikákat és tegyük félre fél órára. Ezalatt kiengedni a levét.

A töltelékhez a túrót, joghurtot, krémsajtot/sajtkrémet keverjük össze, fűszerezzük ízlés szerint és keverjük hozzá az aprított diót.

Ha letelt a fél óra, mossuk át a padlizsánszeleteket, szárítsuk meg papírtörlővel, majd kenjük át olajjal mindkét oldalukat. Ezután jön a sütögetés. Ha szerencsések vagyunk és egy kerti grillezést szervezünk a barátokkal, családdal, a padlizsánt grillen süssük meg. Egy-egy oldalát 2-3 perc alatt megsütjük a parázs felett. Ha kert és grillfelszerelés híján vagyunk, ott a sütő vagy a serpenyő. Ha a sütőben van grill funkció, akkor azt használjuk, ha nincs, akkor serpenyőben süssük meg a karikákat.

Végül a szeleteket tölsük meg egy-egy kanál krémmel, tekerjük fel. A tekercsek tetejét díszítsük egy-egy pötty krémmel, fél dióbéllel, mentalevéllel.

 

 

MagdiCIMG2774

Hozzászólás