Banános forrócsoki

Csak úgy röpködnek a posztok, hogy még karácsony el??tt felkerüljön minden, aminek hasznát vehetitek. Reméljük mindenki megtalálja azt amire vágyik, vagy amihez minden hozzávaló található otthon. Ez a recept pedig azért kerül most fel, mert a sok sok gasztroajándék tippünk szinte mindegyik tagjához kell olvasztott csoki. Márpedig az edény aljában, amiben olvasztjuk mindig marad egy kevés, amit már nem tudunk jól kiszedni, és a kanálon/fakanálon is biztosan marad több kevesebb. Márpedig én sajnálnám ha pocsékba menne, ezért kitaláltam, hogyan lehetne ezt hasznosítani. Az edényt, amiben a csokoládét olvasztottuk, öntsük fel tetsz??leges mennyiség?? tejjel, majd tegyük fel a gázra, és addig kevergessük, amíg a csoki el nem keveredik a tejjel. Ez már így önmagában is nagyon finom forrócsoki lesz, de ha van otthon esetleg egy szem banán akkor azt turmixoljuk le, és öntsük a forrócsokihoz. Még kevejünk rajta párat és kész is. Szerintem nagyon finom és garantáltam nem megy kárba egy kevés csoki sem. A fakanalat, kanalat melegítés közben remekül le lehet áztatni benne. Bevallom, most is egy ilyen forrócsokit kortyolgatok 🙂 Hogy mib??l maradt vissza? Hamarosan kiderül! Jó készül??dést Nektek.

Dsc_0022

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s