Nutellás-narancsos tekercs

Ősszel akadtam erre a receptre, amit azóta többször is elkészítettem. Az hozzá tartozik, hogy odáig vagyok a narancs+csoki párosításért, és a nagyszülők nagylelkű Nutella adományának köszönhetően még a pénztárcám sem bánta 🙂 Bár a narancs miatt inkább télen praktikus, hiszen nyáron nem kapható igazán ízletes narancs, de mivel csak egy kell hozzá, talán érdemes mégis, már most kipróbálni.

Hozzávalók:

12dkg  puha vaj

12dkg porcukor

fél; kávéskanál só

12dkg liszt

1 púpos teáskanál sütőpor

2 tojás

1 narancs reszelt héja és kifacsart leve

6 ek Nutella, szobahőmérsékleten

A sütőt előmelegítjük 190C fokra.

A vajat  habosra keverjük a porcukorral és a sóval. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, valamint a 2 tojást, a reszelt narancshéjat és a levét. Simára keverjük. Kikészítünk egy kb. 40x30cm-es sütőlapot. Ugyanekkora darabot vágunk sütőpapírból. Ráöntjük a tésztamasszát, majd hosszú késsel, vagy kenőspatulával elkenjük rajta úgy, hogy a sütőlappal azonos méretű téglalapot kapjunk. Sütőbe tesszük, és kb. 10 percig sütjük, amíg a széle elkezd pirulni. Konyharuhára csúsztatjuk a sütőpapírt, majd a konyharuha segítségével, még melegen, azonnal feltekerjük a megsült tésztát. Visszahajtjuk, és késsel az egész felületet vékonyan megkenjük a Nutellával. (Fontos, hogy a Nutella tényleg jól kenhető legyen, különben a piskóta bánja.)  Óvatosan, szorosan feltekerjük, közben  eltávolítjuk róla a sütőpapírt. Teljesen lehűtjük. A tetejét megszórhatjuk keserű kakaóporral.

Az eredeti recept itt található.

Dsc_0024
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s